Limp Bizkit koncert Pozsonyban 2015 🗓

Limp BizkitAz amerikai együttes a Limp Bizkit 2015. tavaszától egy világkörüli turnén vesz részt, melynek keretein belül Pozsonyba is ellátogat.

A Limp Bizkit egy amerikai nu metál együttes és egyben a nu metál stílus egyik megteremtője is. Az együttest még 1994-ben alapitották Floridában. Az együttes felállása az évek során sokat változott így mai tagjai Fred Durst, Wes Borland, Sam Rivers és John Otto. Az együttes fénykorát az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején élte és pályafutásuk alatt több mint 50 millió albumot adott el. A Limp Bizkit összesen 7 albumot adott ki, az első albumát a The Dollar Bill, Yall albumot 1997-ben legújabb albumukat a Stampede of the Disco Elephants albumukat pedig idén, 2015-ben adták ki. 2015. tavaszától pedig egy világkörüli turnén fog részt venni az együttes és számos európai nagyvárosban fel fognak majd lépni többek között Bécsben, Pozsonyban, Krakkóban, Hamburgban, Berlinben és Párizsban is. Érdekesség, hogy az együttes utoljára 2009-ben turnézott, aminek keretein belül a VOLT Fesztiválon is felléptek.

A szlovák fővárosban Pozsonyban a koncert 2015. június 9-én kedden az Aegon Arénában lesz megrendezve. Jegyek a koncertre már kaphatóak.

Ha még többet megszeretnél tudni a jegyekről és a jegyárakról kattints erre a linkre még több hasznos információért. WorldTicketShop.

A ‘Slovak Food Festival’ 2015-ben 🗓

A ‘Slovak Food Festival’ a legnagyobb gasztronómiai rendezvények egyike egész Szlovákiában. A minden májusban megrendezésre kerülő fesztivál ebben az évben is, mint ahogyan eddig minden évben a szlovák fővárosban Pozsonyban lesz majd megtartva.
Slovak Food Festival 2015

Ebben az évben is a legfinomabb tradicionális szlovák és nemzetközi ételeket lesz lehetőségük a látogatóknak megkóstolni. A ‘Slovak Food Festival’ egy négy napos gasztronómiai rendezvény, ami a város egyik legszebb pontján a Pozsonyi várban kerül majd megrendezésre. A hegy tetején elhelyezkedő várból gyönyörű panoráma nyilik az egész városra és a Dunára is egyaránt. A ‘Slovak Food Festival’ a legnagyobb hangsúlyt a szlovák tradicionális nemzeti ételekre fekteti, de a látogatók megismerhetik más nemzeteknek a specialitásait is, mint a magyar vagy az osztrák konyha legfinomabb izeit.

Ez lesz a hatodik alkalom, hogy a ‘Slovak Food Festival’ megrendezésre kerül Pozsonyban és a rendezvénynek a népszerűsége rohamosan nő minden évben. A különleges ételeken és a remek hangulaton kivűl a fesztivál arra is egy remek alkalom, hogy a látogatók megismerjék Pozsony legszebb történelmi és kulturális örökségeit és a fennmaradt történelmi műemlékeket is egyaránt. Ebben az évben a ‘Slovak Food Festival’ 2015. május 21-től csütörtöktől egészen 2015. május 24-ig vár minden látogatót a Pozsonyi várban.

Pozsonyi vár
811 06 Pozsony, Szlovákia

2015-ös programok Pozsonyban

Ebben a cikkben a legjobb 2015-ös pozsonyi programokat fogjuk röviden ismertetni. Pozsony Szlovákia fővárosa és legnagyobb városa is egyben. A szlovák főváros igen rövid időn belül az egyik legekedveltebb turista úti célok egyike lett Európában és minden évben egyre többen érkeznek a városba.

2015-ös programok Pozsonyban

Pozsonyban rengeteg látnivaló és különböző programok, többek között szines és változatos fesztiválok, sportesemények, koncertek és kiállitások vannak. Ebben az évben is, mint eddig minden évben a legváltozatosabb rendezvények és események várnak minden turistát az év minden szakaszában.

Az első szabadtéri fesztivál Pozsonyban a ‘May Festival’ lesz, amit minden évben májusban rendeznek meg, az idei fesztivál dátumairól még nem közöltek pontos információkat. A ‘May Festival’ az egyik legnépszerűbb fesztiválok egyike a városban és a fesztivál ideje alatt rengeteg koncert, színházi előadás és különböző sportesemény vár minden érdeklődőt.

A másik népszerű fesztivál Pozsonyban a ‘Slovak Food Festival’, ami az egyik legnagyobb gasztronómiai fesztiválok egyike az egész országban. A rendezvény ideje alatt megismerheted a legkülönfélébb tradicionális szlovák ételeket és szokásokat is egyaránt. A gasztronómiai rendezvény valamikor májusban a pozsonyi kastélyban lesz majd megtartva. Ha családdal és gyerekekkel utazol, akkor a legjobb pozsonyi program a ‘Children’s Day’ (gyereknap). A gyereknapot Szlovákiában minden évben június 1-én tartják, amikor is a város és az egész ország egy hatalmas játszótérré alakul rengeteg szines és változatos programokkal egybekötve.

Pozsony legnagyobb és az egyik legkedveltebb zenei fesztiválja a ‘Viva Musica! Festival’, ami egy jazz és klasszikus zenei rendezvény. A fesztivál ideje alatt számos koncert és különböző előadások várnak a város összes pontján. November végetől a karácsonyi vásárok veszik át a vezető szerepet a város életében. Pozsonyban a karácsonyi vásárok, úgy mint a legtöbb európai városban november végétől egészen december végéig vagy január elejéig vár minden érdeklődőt.

A vásárokon, fesztiválokon és a változatos eseményeken kivül a város egész évben a legjobb koncertekkel vár mindenkit. Ebben az évben olyan előadók koncertjeit élvezheted, mint Katy Perry vagy Robbie Williams.

Ha még többet megszeretnél tudni a fesztiválokról, koncertekről és a különböző eseményekről, akkor erre a linkre kattintva még több információt olvashatsz Pozsonyról.

Katy Perry koncert Pozsonyban 2015 🗓

Katy Perry BratislavaKaty Perry egy világkörüli turnén fog részt venni 2014. májusától és a turné során Szlovákiába is el fog látogatni. Szlovákiában a koncert a szlovák fővárosban, Pozsonyban lesz majd megrendezve a Zimny štadión Ondreja Nepeluban.

A koncert 2015. február 27-én pénteken lesz majd látható. Katy Perry egy amerikai énekes, dalszövegiró és szinésznő. Katy Perry nagy áttörése a zenei világban második albuma a One of the Boys albuma után történt 2008-ban. Az albumról az I Kissed a Girl számtalan zenei toplista élén szerepelt. A következő albumát a Teenage Dream albumot még 2010-ben dobta piacra. Az albumról számos dal, többek között a California Gurls és a Teenage Dreams a nemzetközi ranglisták elején végeztek. Katy Perry legújabb albuma a Prism még 2013-ban került a boltokba.

Az utolsó albumáról a Roar és a Dark Horse voltak a legsikeresebb dalai. Katy Perry egy világkörüli turnén vesz részt már 2014. májusától és az utolsó koncertjét Braziliában 2015. szeptemberében fogja adni. A Prismatic World Tour a harmadik világkörüli turnéja az énekesnőnek. Perry számos országban es városban fel fog lépni a turnéja során, összesen 130 koncertet fog adni, 38-at Európában, 67-et Észak Amerikában és 25 koncertet pedig Óceániában.

Még több információért a jegyekről kattints a következő linkre: WorldTicketShop.

Robbie Williams koncert Pozsonyban 2014 🗓

Robbie WilliamsRobbie Williams a következő évtől egy világkörüli turnén fog részt venni és számos országnak lesz a vendége Európában és Ázsiában is.

Összesen 16 koncertet fog adni a turnéja során 14-et Európa különböző országaiban és 2-t Ázsiában. A turné első komcertállomása Spanyolország fővárosa Madrid lesz. Robbie Williams egy angol énekes és dalszövegiró, aki még a pop bandával a Take That együttessel kezdte karrierjét 1990-ben. Miután kilépett az együttesből egy sikeres szóló karrierbe kezdett, majd 2009-ben újra a Take That tagja lett. Robbie Williams több mint 77 millió albumot adott el pályafutása során és igy az Egyesült Királyság egyik legsikeresebb szóló énekese lett.

Robbie Williams az egyik legismertebb és legnépszerűbb énekesek egyike az egész világon. Legújabb albumát a Swings Both Ways albumot még 2013-ban adta ki, majd 2014-ben egy világkörüli turnén vett részt. Következő évtől kezdve megint turnézni fog és első állomása a spanyol fővárosban Madridban lesz 2015. márciusában. Európában még számos más országban fel fog lépni többek között Ausztriában, Franciaországban, Spanyolországban és Lengyelországban is.

Szlovákiában a koncert a szlovák fővárosban Pozsonyban a Slovnaft Arénában lesz majd látható. A koncert 2015. április 18-án szombaton lesz megtartva. Jegyek a koncertre már kaphatóak.

A Nemzetközi Filmfesztivál Pozsonyban 2014 🗓

Film festivalA Nemzetközi Filmfesztivál Pozsonyban, vagy más néven IFF Bratislava egy nemzetközi filmfesztivál, amit minden évben Szlovákia fővárosában Pozsonyban rendeznek meg. Az első nemzetközi filmfesztivál még 1999-ben került megrendezésre és azóta a nagy sikereket tekintetbe véve minden évben megrendezésre kerül. Ez a 13. alkalom, hogy a városba látogat a filmes esemény. A filmfesztivál a megszokott programokkal és új témákkal és filmekkel várja a vendégeket idén is 2014-ben. A pozsonyi filmfesztivál középpontjában az új filmestehetségek felismerése és felkutatása áll. A fesztivál tradicionális eleme a ‘Panorama section’, ami minden évben a legújabb és leginkább várt filmeket mutatja be, melyek számos elismert más magas színvonalú filmes fesztiválon is kiemelt figyelmet kaptak. A fesztivál másik fontos eseménye a “Cutting Edge”, ami a független és kísérleti filmek köré összpontosul nem pedig a nagytömegek által preferált mozifilmekre. A Nemzetközi Filmfesztiválon olyan kérdések és problémák is felmerülnek, amik éppen a világban történnek, vagy történtek és a legújabb trendekkel és irányzatokkal is megismerkedhetsz. A Nemzetközi Filmfesztivál Szlovákia fővárosában Pozsonyban lesz majd megrendezve. A fesztivál 2014. november 8-tól egészen 2014. november 14-ig várja az érdeklődőket.

Ha még többet megszeretnél tudni a Nemzetközi Filmfesztiválról Pozsonyban, akkor látogass el erre az oldalra és tudj meg többet.

Pozsonyi Jazz Napok 2014 🗓

Jazz DaysA minden évben megrendezett Jazz Napok idén is megnyitja kapuit látogatóinak Pozsonyban. Ez az egyik legismertebb és legnepszerűbb nemzetközi jazz fesztivál Európában és miden évben több ezer embert vonz Szlovákia fővárosába ez a zenei esemény.

Az első pozsonyi jazz fesztivált még 1975-ben rendezték meg, amikor Szlovákia még a szovjet elnyomás alatt, a nyugati államoktól teljesen elszigetelve a keleti blokkhoz tartozott. Azóta ez már a negyvenedik alkalom, hogy megrendezésre kerül a fesztivál. A pozsonyi jazz napok felejthetetlen koncertekkel várja a látogatókat és érdeklődőket, a fesztivál alatt a legjobb szlovák és külföldi jazz zenekarok felelnek a jó hangulatért. A fesztiválon olyan nemzetközi együttesek is részt fognak venni, mint a Les McCann & Javon Jackson Band az Egyesült Államokból, Robert Cray Band, ami egy amerikai együttes, Robert Cary egy gitáros, énekes, aki karrierje során 5 Grammy-díjat zsebelt be és Hugh Masekela, aki a Dél-Afrikai köztársaságból érkezik a pozsonyi jazz napokra.

A jazz napok Szlovákia fővárosában, Pozsony belvárosában lesz majd megrendezve. A fesztivál 2014. október 23-tól várja látogatóit egészen 2014. október 26-ig. Jegyek a koncertekre és a fesztiválra már kaphatóak. A napijegyek 25 és 35 euró között mozognak, a napi V.I.P. jegy 65 euróba, a három napos fesztivál bérlet 60 euróba, a három napos V.I.P. fesztivál bérlet 90 euróba kerül, de vannak sima napijegyek is már 14 eurótól a helyszinen megvásárolva pedig 18 euróba kerülnek. A V.I.P. jegyek magukba foglalnak egy meleg és hideg étkezést, alkoholos és alkoholmentes italok a V.I.P. részlegben.

Ha még többet megszeretnél tudni a fesztiválról, előadókról és az árakról keresd fel ezt az oldalt.

Karácsonyi vásár Pozsonyban 🗓

Ebben az évben, 2014. végen újra megnyitja kapuját a karácsonyi vásár Szlovákia fővárosában. Pozsonyban az első karácsonyi vásár 1993-ban került megrendezésre és évről évre egyre többen érkeznek a szomszéd országokból és külföldről is Szlovákiába a kárácsonyi időszakban az ünnepi hangulat és a vasár varázsa miatt.

Bratislava panorama

Ez az egyik legnepszerűbb esemény karácsony előtt. A vásáron a legjobb karácsonyi ajándékok beszerzése mellett a látogatók megkóstolhatják a legfinomabb tradicionális szlovák ételeket is. A vásár 107 különböző árus standjaiból áll, ahol a legjobb helyi ételek várnak, mint a legfinomabb sült marha hús, csirke zsömlében, piritott hagymával és mustárral, burgonyás sós palacsinta káposztával és egyéb ínyencségekkel megrakva, vagy a legjobb kolbászok és egyéb szlovák ételek is. A vásárok elmaradhatatlan kelléke a forralt bor, puncs és a legfinomabb sörök sem hiányozhatnak. A karácsonyi vásáron a legfinomabb ételek és italok megismerése mellett a legjobb minőségű és eredeti kézműves ajándékokat is beszerezhetjük, mint a házikészítésű sálakat, karácsonyi diszeket, gyertyákat, lámpákat, ékszereket és kerámiákat is egyaránt. A karácsonyi vásár Szlovákia fővárosában, Pozsony belvárosában lesz megtartva a Fő téren. 2014. november 23-tól várja vendégeit egészen 2014. december 23-ig minden nap.

Ha még többet megtudnál a pozsonyi karácsonyi vásárról látogass el erre az oldalra és tudj meg többet.

Pozsony Zene Fesztivál 2014 🗓

Bratislava Music FestivalA pozsonyi zenei fesztivál egy nemzetközi esemény Szlovákia fővárosában, Pozsonyban. Ez a legnagyobb és az egyik legismertebb komoly zenei fesztivál Szlovákiában. A fesztivál a Szlovák Filharmónia és a szlovák állam támogatásával lesz megrendezve 2014-ben.

Az első pozsonyi zenei fesztivál 1965. április 8. és május 7. között volt megtartva, de 1971. óta ősszel rendezik meg a komoly zenei fesztivált. A rendezvény tagja az Európai Fesztiválok Szövetségének 1973. óta. A fesztivál során rengeteg gyönyörű koncertben lehet részed, a világ minden tájáról érkeznek zenészek, kórusok a fesztivál idejére. A látogatóknak a legszebb előadásokban lehet részük a legismertebb zeneszerzőktől előadott dalokban. A nemzetközi fesztiválon nem csak a szlovák de más országokból érkezett filharmónikusokat és zenekarokat is lehetőséged lesz megismerni, mint a London Symphony Orchestra, az Israel Philharmonic Orchestra, az Orchestra National de Lyon vagy a Weiner Philharmoniker és még sokan mások.

A zenei fesztivál sok koncerttel várja a látogatókat és érdeklődőket. A pozsonyi komoly zenei fesztivál szeptember 21-én kezdődik vasárnap, az első koncert este 7.30-kor kezdődik a Szlovák Filharmónikusok koncerttermében. A fesztivál egészen 2014. október 12-ig tart , az utolsó koncert este fél nyolckor lesz majd hallható. Jegyek a koncertekre már kaphatóak.

Még több információért a fesztivállal, helyszínekkel és jegyekkel kapcsolatban kattints a következő linkre.

Pozsony design hetek – a kortárs tervezők nemzetközi fesztiválja 🗓

Bratislava DEsign WeekEz az egyik legnagyobb nemzetközi design fesztivál Szlovákiában, ami magába foglalja a kortárs terrvezők fesztiválját is, ahol a legjobb ötleteket ismerheted meg. Az első fesztivál 2009-ben alapították és ekkor került megrendezésre is, csak 2013-ban kapta a “Bratislava Design Week” elnevezést.

A kiállításon a legkülönfélébb és a legjobbak legjobbikával találkozhatsz, a legjobb gyártókkal, tervezőkkel, kereskedőkkel, eladókkal, független márkákkal, divattervezőkkel és külföldi tervezőkkel egyaránt. A fesztivál során rengeted új termékkel és tervekkel fogsz megismerkedni és ez a legjobb alkalom, hogy megismerd a helyi es külföldi tervezőket és a legújabb trendeket. A fesztivál a legérdekesebb partnerekkel dolgozik együtt, mint a többi közép európai fesztivál vagy a Designblok Praha és a Vienna Design Week. A pozsonyi fesztivál rengeteg programmal készül a látogatóknak és érdeklődőknek. A fesztivál megpróbálja összekapcsolni a hetköznapi életet és a várost a különböző művészetekkel, mint a filmek, zene és képzőművészetekkel. A programok a fesztiválon mindenkorosztálynak kielégítő szórakozást kínál. A rendezvény Pozsonyban, Szlovákia fővárosában lesz megtartva 2014. szeptember 22 és 28 között. A fesztiválon csak meghívóval lehet részt venni, egy jegy két embernek a látogatását fedezi.

Ha még többet megtudnál a fesztiválról, a jegyekről és a fesztivál helyszíneről keresd fel ezt az oldalt még több információért.